Leandere erősen pajzstetves. A kártevőtől először érdemes mechanikailag megtisztítani a növényt, amennyire lehet, szappanos vizes szivacsos letisztogatással. Így a rovarok többsége eltávolítható. Ezt követően pedig Actara 25 WG alkalmas a pajzstetvek, ill. egyéb növényi tetvek elleni kezelésre 2(-3) alkalommal, 10-14 napos időközzel kezelve a növényt kizárólag szabad térben! (Beltérben e célra a Careo termékcsalád tagjai - permet, koncentrátum - használhatók.) Ha a kártevők ezt követően később újra megjelennének, akkor a permetezés megismételhető. Ne kezeljék azonban túl, csak akkor permetezzenek, ha a lemosás önmagában nem tűnik kielégítőnek! Fontos továbbá, hogy érdemes mielőbb beavatkozni, amint a kártevő első egyedei megjelennek.
Segítséget szeretnék kérni. Leanderemet pincében teleltettük, és a képeken látható "állatkák" jelentek meg rajta. A legtöbb a levelek színén van, egy-egy levélnek van a hátoldalán is. Vizes ronggyal le tudom szedni, de szinte minden levélen van és ez nagyon nagy munka lenne.
Kérném szíves segítségét. A hozzászólásokat olvastam az oldalon, de pont ilyen állatkákról nem láttam képeket.
Válaszát előre is köszönöm.
Öller Krisztina
Leírása alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy leandereit erősen károsítják a takácsatkák. Ez a kártevő a száraz, páraszegény, meleg környezetben tartott növényeken tud igazán elszaporodni (pl. gyakran a teleltetés során is). Ezt kell kerülni, vagy ha erre nincs mód, akkor az első egyedek megjelenésétől (ált. az alsó levelek fonákán vannak, és nagyítóval látható nyolclábúak) szabad térben (pl. kert) Fazilo nevű készítménnyel lehet kezelni (alapvetően fonákra irányozva a permetlevet!). Jó hatású, és mindenképpen olcsóbb, könnyebben kivitelezhető a rendszeres, alapos lezuhanyozás is (kültérben slaggal)!
Leandereimet télen valami megtámadta és ami mellettük voltak virágaim azok is tönkre mentek :-(
Szárán háló szerű valami volt de mivel lezuhanyoztattam őket egyenlőre eltűntek róla. Levelein fehér és sárgás pöttyök vannak, hozzáérve mintha nagyon apró homokos maradna utána a kezem és piros apró mocorgó valamik is vannak a levelek hátulján.
Amennyiben a lev?lfon?kon, ill. hajt?sel?gaz?sokn?l megfigyelhet? finom sz?ved?k is, ill. a fon?kon apr?, kb. 0,5 mm nagys?g? (nagy?t?!), lassan mozg? ?zeltl?b?ak, akkor a lev?lkifakul?s tak?csatka k?rt?tel?re utal. Ebben az esetben javasoln?m, hogy alaposan, ?ztat?sszer?en zuhanyozza le a n?v?nyt langyos v?zzel ?gy, hogy minden r?szt, de k?l?n?sen a levelek fon?k?t is b?ven ?rje a v?z. Ezt ?rdemes kb. egy h?t m?lva (ill. k?s?bb, id?r?l-id?re, p?rszor) megism?telni. Ha lehet, ne tartsa a leandert sz?raz, meleg, t?lf?t?tt k?rnyezetben! Ha a sz?ved?k a javasolt kezel?s ?s tart?si m?d ellen?re k?s?bb ism?t megjelenne, ill. a kifakul?s enyh?n fokoz?dni t?nne, jelezzen vissza!
A leander ?ltal?nos ?pol?s?val, megfelel? tart?s?val kapcsolatban Pap Edina koll?gan?met is k?rdezheti a Szoban?v?ny rovatban.
Leírása alapján a feketés dudorok (amennyiben ezek a növény megsértése nélkül, könnyedén lekaparhatók, a csepegő nedv pedig ragacsos) nagy valószínűséggel pajzstetvek. A kártevőtől először érdemes mechanikailag megtisztítani a növényt, amennyire lehet, szappanos vizes szivacsos letisztogatással. Így a rovarok többsége eltávolítható. Ezt követően pedig Actara 25 WG alkalmas a pajzstetvek elleni kezelésre 2 alkalommal, 10-14 napos időközzel kezelve a növényt kizárólag szabad térben! A készítmény megfelelő koncentrációban (a szokásos mennyiségű öntözővízhez kiszámítva) történő beöntözése is jó eredményt ad. (Beltéri kezelésre a Careo termékcsalád tagjai - permet, koncentrátum - használhatók.) Ha a kártevők ezt követően később újra megjelennének, akkor a permetezés megismételhető. Ne kezeljék azonban túl, csak akkor permetezzenek, ha a letisztogatás önmagában nem tűnik kielégítőnek!
Tisztelt Szakértő!
Egyik leanderem levelei fakók, kissé szárazak és aránylag élettelennek látszanak, egynéhány közülük barna elszíneződést is mutat. Teleltetésből most vittem ki őket ismét a szabadba, volt rajtuk sok levéltetű, ezeket kiírtottam. Pusztult már el leanderem hasonló tünetekkel, akkor tehetetlen voltam, bármit próbáltam. Nem szeretném, ha ezzel is így járnék, gyönyörű, fás díszei a terasznak. Kérem segítsen, mi lehet a gond és hogyan ápoljam, illetve mit tegyek, hogy a többinél ezt megelőzzem!
Köszönettel: Nóra
Segítségét szeretném kérni,mert a leanderemen fekete gömb alakú valamik jelentek meg a vastag szárakon és fényes nedv folyik belőle,egyre több és több van belőle,már lassan teljesen belepik a növényt!!!Kérem segítsen,hogy mi lehet az..köszönöm !!
A képen sajnos nem igazán szembetűnő semmilyen jellegzetes tünet, bár némi fakulás talán látható. Az eddigi leírásai alapján a barna, enyhén kidudorodó, lekaparható pöttyök pajzstetvek, melyek ellen az alábbiakban leírt védekezési elv az irányadó. Egy-két pajzstetű észlelése esetén egy szivacsos letisztogatás, és max. két rovarölő szeres kezelés az erre alkalmas szerrel elegendő.
A levélfonákon, ill. elágazásoknál megfigyelt vékony szövedék, valamint az enyhe levélkifakulás pedig takácsatka kártételére utal. Javasolnám, hogy alaposan, áztatásszerűen zuhanyozza le a növényt langyos vízzel úgy, hogy minden részt, de különösen a levelek fonákát is bőven érje a víz. Ezt érdemes kb. egy hét múlva megismételni. Ha lehet, ne tartsa a leandert páraszegény, meleg, túlfűtött környezetben! Ha a szövedék a javasolt kezelés és tartási mód ellenére később ismét megjelenne, ill. a kifakulás enyhén fokozódni tűnne, jelezzen vissza!
Kedves Gábor!
A narancssárga pöttyöket leszedtem, az előzőleg küldött képen még egy darab kis pöttyöt lehet látni az egyik levélen. Közben a másik két növényen is megjelentek ilyen pöttyök, de ezek kisebbek és inkább pirosasak. Ezeknél megjelent a vékony pókhálószerű fonadék is.
Köszönöm a segítséget!
Lili
Jó, hogy sikerült magról nevelni a leándert, Nem baj, ha az örvök száma a megszokottól eltér, hiszen nem tőosztással, hanem magról neveli, így az ősök tulajdonságai is megjelennek. A hullámos levél sem szokatlan ilyen esetben, a többi majd normális lesz. Az elszáradt leveleket csak akkor távolítsa el, ha a kicsik megerősödtek - felesleges sebzéseket okozni.
A száradás okairól növényápolással foglalkozó kolléganőm fog rövidesen tanácsot adni.
A narancssárga pontos levelekről, a kifakulásról kérem, küldjön képet! A narancssárga pontok kb. mekkorák? Egészen finom, pókhálószerű szövedék, szálak megfigyelhetők a levélfonákon, ill. levélnyelek és a szár között?
A barna, lekaparható dudorok pajzstetvek. A kártevőtől először érdemes mechanikailag megtisztítani a növényt, amennyire lehet, szappanos vizes szivacsos letisztogatással. Így a rovarok többsége eltávolítható. Ezt követően pedig Actara 25 WG alkalmas a pajzstetvek elleni kezelésre 2 alkalommal, 10-14 napos időközzel kezelve a növényt kizárólag szabad térben! A készítmény megfelelő koncentrációban (a szokásos mennyiségű öntözővízhez kiszámítva) történő beöntözése is jó eredményt ad. (Beltéri kezelésre a Careo termékcsalád tagjai - permet, koncentrátum - használhatók.) Ha a kártevők ezt követően később újra megjelennének, akkor a permetezés megismételhető. Ne kezeljék azonban túl, csak akkor permetezzenek, ha a letisztogatás önmagában nem tűnik kielégítőnek!
Leandere erősen pajzstetves. A rovar neve oleander-pajzstetű. A kártevőtől először érdemes mechanikailag megtisztítani a növényt, amennyire lehet, szappanos vizes szivacsos letisztogatással. Így a pajzstetvek többsége eltávolítható. Ezt követően pedig Actara 25 WG alkalmas a kezelésre 2 alkalommal, 10-14 napos időközzel kezelve a növényt kizárólag szabad térben! A készítmény megfelelő koncentrációban (a szokásos mennyiségű öntözővízhez kiszámítva) történő beöntözése is jó eredményt ad. (Beltéri kezelésre a Careo termékcsalád tagjai - permet, koncentrátum - használhatók.) Ha a kártevők ezt követően később újra megjelennének, akkor a permetezés megismételhető. Ne kezelje azonban túl, csak akkor permetezzen, ha a letisztogatás önmagában nem tűnik kielégítőnek!
Tisztelt Szakértő!
Több évnyi már kifejlett leander nevelése után, most próbálkoztam először gyökereztetéssel. A szépen kigyökerezett fiatal hajtás elültetése után egy nem túl világos, de fagymentes helyre került. Viszont valami betegsége lett, amilyet én még nem láttam, és a segítségét szeretném kérni, hogy mitévő legyek! Azóta egy világos ablakpárkányra tettem. A mellékelt képeken remélem jól látszik a probléma. A fehér kis pöttyök változó méretűek, és talán le is szedhető, de már rengeteg van belőle. És néhány levélen már barnulás is látható.
Előre is köszönöm segítségét!
Tisztelt Szakértő!
Tavaly nyáron csíráztattam leander magokat, 4 kis növényt sikerült azóta elültetnem, de sajnos közülük kettő beteg lett. Mindegyik kis cserépben van, kb 30 centi magas, az egyiknek még mindig nem 3as örvökben nőnek a levelei hanem 4esével. Kettőt az ablakpárkányba tettem, másik kettőt pedig levittem a pincébe mert már nem fért el sehol. Az egyik ami az ablakomba van (legközelebb az erkélyajtóhoz) egyszer csak elkezdett száradni, a levelek szélétől fokozatosan befelé. Azt hittem el fog pusztulni, gyorsan átültettem egy nagyobb cserépbe és beljebb raktam az ablakpárkányon. Most elkezdett a levelek tövében új levélkéket hozni. Mit csináljak a régi félig elszáradt levelekkel? Hagyjam rajta vagy törjem le a növényről?
A másik növényem pedig ha jól sejtem takácsatka áldozata lett lenn a pincében. A levelek tövében soksok narancssárga pontot vettem észre. Felhoztam, és megpróbáltam nedves papírtörölközővel leszedni az összes - közben már a levelek többi részére átvándorolt - pontokat, a levelek viszont már eléggé megviselt állapotban vannak, a szélük olyan mintha le lenne rágva és a levél színe is már teljesen pöttyös, fakó. Mit lehet tenni ilyenkor? Mivel permetezzem? Mit csináljak a beteg levelekkel?
Illetve van még pár pajzstetves leanderem, évek óta küzdünk velük, a növények kb 7-8 évesek, de sajnos egyre több fekete dudor van rajtuk. Többször vissza lettek vágva, de ez nem sokat segített rajtuk. Az egyiknek a szára teljesen befeketedett, nem tudom mitől. Melyik a leghatásosabb szer ezek ellen a kártevők ellen, illyetve érdemes-e küzdeni még ezekért a növényekért, vagy már nem lehet őket megmenteni.
Köszönöm a segítséget.
Lili
A foltok betegségtől származnak. Mensokára telelőhelyre kell vinni a leándert, addig legaláűbb kétszer permetezze meg Cuproxat-tal. Majd tavasszal jól visszavágva szépen fejlődésnek indul.
Tisztelt Szaktanácsadó!
Az esőzések után, most a héten a leandereimen vöröses- barnás foltok jelentek meg mindenhol. Mi okozza ezeket, és mit lehet ez ellen tenni? A növényeket megnéztem, kártevőt nem látok rajta. Rendszeresen locsolom és hetente 1-szer tápoldatozóm őket. Fényképet mellékelek a betegségről.
Segítségét köszönöm
Témakörök
a leander betegsége
Tisztelt Gábor!
Nagyon köszönöm válaszát.
Öller Kriszta
Kedves Öller Krisztina!
Leandere erősen pajzstetves. A kártevőtől először érdemes mechanikailag megtisztítani a növényt, amennyire lehet, szappanos vizes szivacsos letisztogatással. Így a rovarok többsége eltávolítható. Ezt követően pedig Actara 25 WG alkalmas a pajzstetvek, ill. egyéb növényi tetvek elleni kezelésre 2(-3) alkalommal, 10-14 napos időközzel kezelve a növényt kizárólag szabad térben! (Beltérben e célra a Careo termékcsalád tagjai - permet, koncentrátum - használhatók.) Ha a kártevők ezt követően később újra megjelennének, akkor a permetezés megismételhető. Ne kezeljék azonban túl, csak akkor permetezzenek, ha a lemosás önmagában nem tűnik kielégítőnek! Fontos továbbá, hogy érdemes mielőbb beavatkozni, amint a kártevő első egyedei megjelennek.
ez pedig a levél hátoldala
Még egy kép
Tisztelt Szaktanácsadó!
Segítséget szeretnék kérni. Leanderemet pincében teleltettük, és a képeken látható "állatkák" jelentek meg rajta. A legtöbb a levelek színén van, egy-egy levélnek van a hátoldalán is. Vizes ronggyal le tudom szedni, de szinte minden levélen van és ez nagyon nagy munka lenne.
Kérném szíves segítségét. A hozzászólásokat olvastam az oldalon, de pont ilyen állatkákról nem láttam képeket.
Válaszát előre is köszönöm.
Öller Krisztina
Kedves Szakály Kornélné!
Leírása alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy leandereit erősen károsítják a takácsatkák. Ez a kártevő a száraz, páraszegény, meleg környezetben tartott növényeken tud igazán elszaporodni (pl. gyakran a teleltetés során is). Ezt kell kerülni, vagy ha erre nincs mód, akkor az első egyedek megjelenésétől (ált. az alsó levelek fonákán vannak, és nagyítóval látható nyolclábúak) szabad térben (pl. kert) Fazilo nevű készítménnyel lehet kezelni (alapvetően fonákra irányozva a permetlevet!). Jó hatású, és mindenképpen olcsóbb, könnyebben kivitelezhető a rendszeres, alapos lezuhanyozás is (kültérben slaggal)!
Tisztelt Szakértő!
Leandereimet télen valami megtámadta és ami mellettük voltak virágaim azok is tönkre mentek :-(
Szárán háló szerű valami volt de mivel lezuhanyoztattam őket egyenlőre eltűntek róla. Levelein fehér és sárgás pöttyök vannak, hozzáérve mintha nagyon apró homokos maradna utána a kezem és piros apró mocorgó valamik is vannak a levelek hátulján.
Köszönöm válaszát!
Kedves Bessenyei N?ra!
Amennyiben a lev?lfon?kon, ill. hajt?sel?gaz?sokn?l megfigyelhet? finom sz?ved?k is, ill. a fon?kon apr?, kb. 0,5 mm nagys?g? (nagy?t?!), lassan mozg? ?zeltl?b?ak, akkor a lev?lkifakul?s tak?csatka k?rt?tel?re utal. Ebben az esetben javasoln?m, hogy alaposan, ?ztat?sszer?en zuhanyozza le a n?v?nyt langyos v?zzel ?gy, hogy minden r?szt, de k?l?n?sen a levelek fon?k?t is b?ven ?rje a v?z. Ezt ?rdemes kb. egy h?t m?lva (ill. k?s?bb, id?r?l-id?re, p?rszor) megism?telni. Ha lehet, ne tartsa a leandert sz?raz, meleg, t?lf?t?tt k?rnyezetben! Ha a sz?ved?k a javasolt kezel?s ?s tart?si m?d ellen?re k?s?bb ism?t megjelenne, ill. a kifakul?s enyh?n fokoz?dni t?nne, jelezzen vissza!
A leander ?ltal?nos ?pol?s?val, megfelel? tart?s?val kapcsolatban Pap Edina koll?gan?met is k?rdezheti a Szoban?v?ny rovatban.
Tisztelt Darabán Norbert!
Leírása alapján a feketés dudorok (amennyiben ezek a növény megsértése nélkül, könnyedén lekaparhatók, a csepegő nedv pedig ragacsos) nagy valószínűséggel pajzstetvek. A kártevőtől először érdemes mechanikailag megtisztítani a növényt, amennyire lehet, szappanos vizes szivacsos letisztogatással. Így a rovarok többsége eltávolítható. Ezt követően pedig Actara 25 WG alkalmas a pajzstetvek elleni kezelésre 2 alkalommal, 10-14 napos időközzel kezelve a növényt kizárólag szabad térben! A készítmény megfelelő koncentrációban (a szokásos mennyiségű öntözővízhez kiszámítva) történő beöntözése is jó eredményt ad. (Beltéri kezelésre a Careo termékcsalád tagjai - permet, koncentrátum - használhatók.) Ha a kártevők ezt követően később újra megjelennének, akkor a permetezés megismételhető. Ne kezeljék azonban túl, csak akkor permetezzenek, ha a letisztogatás önmagában nem tűnik kielégítőnek!
Tisztelt Szakértő!
Egyik leanderem levelei fakók, kissé szárazak és aránylag élettelennek látszanak, egynéhány közülük barna elszíneződést is mutat. Teleltetésből most vittem ki őket ismét a szabadba, volt rajtuk sok levéltetű, ezeket kiírtottam. Pusztult már el leanderem hasonló tünetekkel, akkor tehetetlen voltam, bármit próbáltam. Nem szeretném, ha ezzel is így járnék, gyönyörű, fás díszei a terasznak. Kérem segítsen, mi lehet a gond és hogyan ápoljam, illetve mit tegyek, hogy a többinél ezt megelőzzem!
Köszönettel: Nóra
Segítségét szeretném kérni,mert a leanderemen fekete gömb alakú valamik jelentek meg a vastag szárakon és fényes nedv folyik belőle,egyre több és több van belőle,már lassan teljesen belepik a növényt!!!Kérem segítsen,hogy mi lehet az..köszönöm !!
Kedves Lili!
A képen sajnos nem igazán szembetűnő semmilyen jellegzetes tünet, bár némi fakulás talán látható. Az eddigi leírásai alapján a barna, enyhén kidudorodó, lekaparható pöttyök pajzstetvek, melyek ellen az alábbiakban leírt védekezési elv az irányadó. Egy-két pajzstetű észlelése esetén egy szivacsos letisztogatás, és max. két rovarölő szeres kezelés az erre alkalmas szerrel elegendő.
A levélfonákon, ill. elágazásoknál megfigyelt vékony szövedék, valamint az enyhe levélkifakulás pedig takácsatka kártételére utal. Javasolnám, hogy alaposan, áztatásszerűen zuhanyozza le a növényt langyos vízzel úgy, hogy minden részt, de különösen a levelek fonákát is bőven érje a víz. Ezt érdemes kb. egy hét múlva megismételni. Ha lehet, ne tartsa a leandert páraszegény, meleg, túlfűtött környezetben! Ha a szövedék a javasolt kezelés és tartási mód ellenére később ismét megjelenne, ill. a kifakulás enyhén fokozódni tűnne, jelezzen vissza!
Kedves Gábor!
A narancssárga pöttyöket leszedtem, az előzőleg küldött képen még egy darab kis pöttyöt lehet látni az egyik levélen. Közben a másik két növényen is megjelentek ilyen pöttyök, de ezek kisebbek és inkább pirosasak. Ezeknél megjelent a vékony pókhálószerű fonadék is.
Köszönöm a segítséget!
Lili
Jó, hogy sikerült magról nevelni a leándert, Nem baj, ha az örvök száma a megszokottól eltér, hiszen nem tőosztással, hanem magról neveli, így az ősök tulajdonságai is megjelennek. A hullámos levél sem szokatlan ilyen esetben, a többi majd normális lesz. Az elszáradt leveleket csak akkor távolítsa el, ha a kicsik megerősödtek - felesleges sebzéseket okozni.
Kedves Lili!
A száradás okairól növényápolással foglalkozó kolléganőm fog rövidesen tanácsot adni.
A narancssárga pontos levelekről, a kifakulásról kérem, küldjön képet! A narancssárga pontok kb. mekkorák? Egészen finom, pókhálószerű szövedék, szálak megfigyelhetők a levélfonákon, ill. levélnyelek és a szár között?
A barna, lekaparható dudorok pajzstetvek. A kártevőtől először érdemes mechanikailag megtisztítani a növényt, amennyire lehet, szappanos vizes szivacsos letisztogatással. Így a rovarok többsége eltávolítható. Ezt követően pedig Actara 25 WG alkalmas a pajzstetvek elleni kezelésre 2 alkalommal, 10-14 napos időközzel kezelve a növényt kizárólag szabad térben! A készítmény megfelelő koncentrációban (a szokásos mennyiségű öntözővízhez kiszámítva) történő beöntözése is jó eredményt ad. (Beltéri kezelésre a Careo termékcsalád tagjai - permet, koncentrátum - használhatók.) Ha a kártevők ezt követően később újra megjelennének, akkor a permetezés megismételhető. Ne kezeljék azonban túl, csak akkor permetezzenek, ha a letisztogatás önmagában nem tűnik kielégítőnek!
Kedves R. Kata!
Leandere erősen pajzstetves. A rovar neve oleander-pajzstetű. A kártevőtől először érdemes mechanikailag megtisztítani a növényt, amennyire lehet, szappanos vizes szivacsos letisztogatással. Így a pajzstetvek többsége eltávolítható. Ezt követően pedig Actara 25 WG alkalmas a kezelésre 2 alkalommal, 10-14 napos időközzel kezelve a növényt kizárólag szabad térben! A készítmény megfelelő koncentrációban (a szokásos mennyiségű öntözővízhez kiszámítva) történő beöntözése is jó eredményt ad. (Beltéri kezelésre a Careo termékcsalád tagjai - permet, koncentrátum - használhatók.) Ha a kártevők ezt követően később újra megjelennének, akkor a permetezés megismételhető. Ne kezelje azonban túl, csak akkor permetezzen, ha a letisztogatás önmagában nem tűnik kielégítőnek!
Tisztelt Szakértő!
Több évnyi már kifejlett leander nevelése után, most próbálkoztam először gyökereztetéssel. A szépen kigyökerezett fiatal hajtás elültetése után egy nem túl világos, de fagymentes helyre került. Viszont valami betegsége lett, amilyet én még nem láttam, és a segítségét szeretném kérni, hogy mitévő legyek! Azóta egy világos ablakpárkányra tettem. A mellékelt képeken remélem jól látszik a probléma. A fehér kis pöttyök változó méretűek, és talán le is szedhető, de már rengeteg van belőle. És néhány levélen már barnulás is látható.
Előre is köszönöm segítségét!
Tisztelt Szakértő!
Tavaly nyáron csíráztattam leander magokat, 4 kis növényt sikerült azóta elültetnem, de sajnos közülük kettő beteg lett. Mindegyik kis cserépben van, kb 30 centi magas, az egyiknek még mindig nem 3as örvökben nőnek a levelei hanem 4esével. Kettőt az ablakpárkányba tettem, másik kettőt pedig levittem a pincébe mert már nem fért el sehol. Az egyik ami az ablakomba van (legközelebb az erkélyajtóhoz) egyszer csak elkezdett száradni, a levelek szélétől fokozatosan befelé. Azt hittem el fog pusztulni, gyorsan átültettem egy nagyobb cserépbe és beljebb raktam az ablakpárkányon. Most elkezdett a levelek tövében új levélkéket hozni. Mit csináljak a régi félig elszáradt levelekkel? Hagyjam rajta vagy törjem le a növényről?
A másik növényem pedig ha jól sejtem takácsatka áldozata lett lenn a pincében. A levelek tövében soksok narancssárga pontot vettem észre. Felhoztam, és megpróbáltam nedves papírtörölközővel leszedni az összes - közben már a levelek többi részére átvándorolt - pontokat, a levelek viszont már eléggé megviselt állapotban vannak, a szélük olyan mintha le lenne rágva és a levél színe is már teljesen pöttyös, fakó. Mit lehet tenni ilyenkor? Mivel permetezzem? Mit csináljak a beteg levelekkel?
Illetve van még pár pajzstetves leanderem, évek óta küzdünk velük, a növények kb 7-8 évesek, de sajnos egyre több fekete dudor van rajtuk. Többször vissza lettek vágva, de ez nem sokat segített rajtuk. Az egyiknek a szára teljesen befeketedett, nem tudom mitől. Melyik a leghatásosabb szer ezek ellen a kártevők ellen, illyetve érdemes-e küzdeni még ezekért a növényekért, vagy már nem lehet őket megmenteni.
Köszönöm a segítséget.
Lili
A foltok betegségtől származnak. Mensokára telelőhelyre kell vinni a leándert, addig legaláűbb kétszer permetezze meg Cuproxat-tal. Majd tavasszal jól visszavágva szépen fejlődésnek indul.
Tisztelt Szaktanácsadó!
Az esőzések után, most a héten a leandereimen vöröses- barnás foltok jelentek meg mindenhol. Mi okozza ezeket, és mit lehet ez ellen tenni? A növényeket megnéztem, kártevőt nem látok rajta. Rendszeresen locsolom és hetente 1-szer tápoldatozóm őket. Fényképet mellékelek a betegségről.
Segítségét köszönöm
Banyáriné Hajni