Tisztelt Szemesi Úr! Ilyen jelenséggel elég gyakran találkoztam dió ültetvényekben. Mivel Önnél is már két fa kiszáradt, a másik kettő is hasonló sorsra juthat.
Eredményes szokott lenni a talaj szellőztetése. A korona széle=koronacsurgó vonalában 1-2 m mélységben - talajfúróval - néhány lyukat kellene fúrni, hogy a gyökérzet megszabaduljon a gyökereit erősen pusztító víztől.
Az öreg diófáknak fontos szerepe van - nemcsak az emlékek miatt, hanem ezeknek a fáknak egyéb értékei miatt
is fontos a megmaradása.
Tisztelt Temesi Úr! A felsoroltak kivétel nélkül okai a termés nagyon korai lehullásának. A gyökerek - ha csak részleges - csonkítása. A fa korához illő gyökértömeg a képességeinek teljes kiaknázásához szükséges. Nagyobb bajnak gondolom azonban a kútfúrást, mely a talaj vízháztartásának változásával járt - esetleg a gyökerek vízben állásához is vezethetett. A fák életében a legfontosabb feladat a termés-kötés és annak megtartása - ez az elmúlt 45 évben zavartalan volt. A változást egyenlőre próbálja tolerálni azzal, hogy kevesebb termést visz el az érésig. Csak remélhetjük, hogy képes a fa az új körülményekhez igazodni. Ha talajfúróval 2-3 méter mélységben pangó vizet talál, erre sem sok az esély. De a korona szélének vonalában fúrt lyukak segíthetnek a szellőztetésében.
A kertünkben van egy kb 30 éves diófa, amelyik az utóbbi években egyre rosszabbul néz ki: a levelei behullámosodnak, a diók nyár közepétől éretlenül elkezdenek lepotyogni, a fa felső ágai elszáradtak, maga a lomb is sokkal gyérebb, mint amilyen régen volt.
Szeretném megmenteni, csak sajnos nem tudom, hogy mi baja.
Készítettem néhány fotót, hátha segít a probléma felismerésében:
https://photos.app.goo.gl/dQ8Z1DyWxGYQJPrr5
Kertünkben néhány év leforgása alatt 2 diófa száradt el fokozatosan, évről-évre kevesebb levelet hajtva, egyre több kopasz ággal. A jelenség mindig úgy kezdődött, hogy a fa az élénk zöld levelek helyett fakó sárga leveleket hajtott - egyre kevesebb ágon, illetve néhány levél ki sem fejlődött teljesen - " félbe maradt". Úgy tűnik, hogy a folyamat nem állt meg, és a még élő két diófánk is hasonló sorsa jut, ami pótolhatatlan kárt jelentene...
Ön szerint lehet még tenni valamit?
Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelt Szaktanácsadó!
Kérdésem azonos, mint Horváth Úr 2017.06.12-én feltett kérdése. Akkor képet is kértek a termésről, amit én most mellékelek. (Ma készült.)
A probléma a kb 45 éves diófánkkal, hogy ez a harmadik év, amikor a zöld dió lepotyog május és június hónapban, azonban teljesen egészségesnek tűnik a fa és a termés is. Csak feltételezés, hogy az oka a szomszéd telken történt építkezés, aminek következtében a fától kb. 3 méterre ástak alapot, ami gyökerek elvágásával járt, illetve a koronából is vágtak. Egy kutat is fúrtak kb 4 méterre a fa törzsétől.
Kérdésem, hogy mi lehet az oka és van-e megoldás? Gyönyörű fa, nem szeretném kivágni.
Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlettel,
Temesi István
Koszonjuk gyors valaszat! Igen, a fa tulajdonkeppen teljesen egeszseges! Javasolja, hogy a levelekkel nem rendelkezo agakat eltavolitsuk, vagy varjunk jovo evig, hatha kihajtanak?
Koszonettel
A diófa értéke felbecsülhetetlen, néha generációk életének része. Jó, hogy ennek a "sokat megélt" fának az életereje a rügyek életképességében is megmutatkozik. Az ágszáradás tehát nem gomba-eredetű. Az időjárás szélsőségei: téli erős hideg /-20 fok alatt több napon, a tavaszi jelentős lehűlés és az előző évek aszályos, forrósága/ lehetnek okai.
Közel 45 éves diófánk a képeken látható módon nem hozott (vagy csak részben hozott) leveleket idén tavasszal. Az ágak többsége ahol nincs levél, nincs elszáradva, és néhány végén friss rügy is látható!
Esetleg az áprilisi fagy az oka?
Mi a teendő? Szeretnénk megmenteni!
Köszönettel!
Tisztelt szakértő,
A mi diófánknak fekete a burka s belül is feketés színű a dióbél. Még csak a most lett a miénk, így az előzményeit csak a hátsó szomszéd elmondása alapján tudom. Anno egyszer vmit tüzeltek, amitől beszennyeződhetett a fa. Ebben az esetben hogy lehetne gyógyítani hogy 'rendes' termést hozzon? Köszönettel.
Szerintem esetemben nem a dióburoklégy lesz a károkozó, mivel 4-5 diót is összetörtem, de egyikben sem találtam lárvákat vagy hernyókat. A Péter által küldött linkben pedig a lárvák szabad szemmel is jól láthatók.
Tisztelt Szakértő!
Sajnos az a gyanúm,hogy nekem is hasonló problémám van mint Varga Tamásnak. Küldök pár képet legyen szíves nézze meg és válaszoljon mit lehetne ez ellen tenni, mert ugyan tavaly még nem volt ilyen rossz a helyzet,de az idén már nem is tudom érdemes,e ezzel a terméssel foglalkozni.
Tisztelettel: Pintér Tibor
Témakörök
Diófa betegség

Tisztelt dr. Varga Mária!

A választ előre is nagyon köszönöm
A másik fa - a még jobb állapotban lévő.
Tisztelt dr. Varga Mária!
Kertünkben néhány év leforgása alatt 2 diófa száradt el fokozatosan, évről-évre kevesebb levelet hajtva, egyre több kopasz ággal. A jelenség mindig úgy kezdődött, hogy a fa az élénk zöld levelek helyett fakó sárga leveleket hajtott - egyre kevesebb ágon, illetve néhány levél ki sem fejlődött teljesen - " félbe maradt". Úgy tűnik, hogy a folyamat nem állt meg, és a még élő két diófánk is hasonló sorsa jut, ami pótolhatatlan kárt jelentene...
Ön szerint lehet még tenni valamit?
A választ előre is köszönöm.
Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelt Szaktanácsadó!
Kérdésem azonos, mint Horváth Úr 2017.06.12-én feltett kérdése. Akkor képet is kértek a termésről, amit én most mellékelek. (Ma készült.)
A probléma a kb 45 éves diófánkkal, hogy ez a harmadik év, amikor a zöld dió lepotyog május és június hónapban, azonban teljesen egészségesnek tűnik a fa és a termés is. Csak feltételezés, hogy az oka a szomszéd telken történt építkezés, aminek következtében a fától kb. 3 méterre ástak alapot, ami gyökerek elvágásával járt, illetve a koronából is vágtak. Egy kutat is fúrtak kb 4 méterre a fa törzsétől.
Kérdésem, hogy mi lehet az oka és van-e megoldás? Gyönyörű fa, nem szeretném kivágni.
Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlettel,
Temesi István
Örülök, hogy a fa egészséges. A levelekkel nem rendelkező ágakat jövő évig érdemes megtartani - a fák "csodákra képesek" .
Tisztelt Dr. Varga Mária!
Koszonjuk gyors valaszat! Igen, a fa tulajdonkeppen teljesen egeszseges! Javasolja, hogy a levelekkel nem rendelkezo agakat eltavolitsuk, vagy varjunk jovo evig, hatha kihajtanak?
Koszonettel
A diófa értéke felbecsülhetetlen, néha generációk életének része. Jó, hogy ennek a "sokat megélt" fának az életereje a rügyek életképességében is megmutatkozik. Az ágszáradás tehát nem gomba-eredetű. Az időjárás szélsőségei: téli erős hideg /-20 fok alatt több napon, a tavaszi jelentős lehűlés és az előző évek aszályos, forrósága/ lehetnek okai.
Ez is meg az elozo kkerdesemhez tartozo foto! Koszonjuk!
Kedves Szakértő!
Közel 45 éves diófánk a képeken látható módon nem hozott (vagy csak részben hozott) leveleket idén tavasszal. Az ágak többsége ahol nincs levél, nincs elszáradva, és néhány végén friss rügy is látható!
Esetleg az áprilisi fagy az oka?
Mi a teendő? Szeretnénk megmenteni!
Köszönettel!
Tisztelt Jámbor Zita!
Az összes termés fekete kívül belül? Nem hinném, hogy a tüzelés az oka. Lehet betegség is. Tudna csatolni fényképet a termésről valamint a fáról?
Tisztelt Sári Krisztián!
Emlősök/rágcsálók - pl. mezei egér/pocok, mókus - tudnak ekkora lyukat rágni a dió termésén talajszinten.
Tisztelt szakértő,
A mi diófánknak fekete a burka s belül is feketés színű a dióbél. Még csak a most lett a miénk, így az előzményeit csak a hátsó szomszéd elmondása alapján tudom. Anno egyszer vmit tüzeltek, amitől beszennyeződhetett a fa. Ebben az esetben hogy lehetne gyógyítani hogy 'rendes' termést hozzon? Köszönettel.
Tisztelt szakértő,
Mi tud ekkora lyukat rágni/ütni a dió csonthéján? egyetlen diófám van, de rengeteg ilyen lyukas dió van rajta és a fa alatt.
Sorry: Az "István által küldött linkben"
Sziasztok!
Szerintem esetemben nem a dióburoklégy lesz a károkozó, mivel 4-5 diót is összetörtem, de egyikben sem találtam lárvákat vagy hernyókat. A Péter által küldött linkben pedig a lárvák szabad szemmel is jól láthatók.
Üdv.
Tamás
Nem torpedozni szeretnek, de mas magyarazat is lehet ra.., pl: dióburoklégy
http://www.dioskonyv.hu/09-08/1.htm#
Kedves Kerteszek, dio kedvelok!
Kornyekunkon, szomszed faluban is ezt latni latni a diofakon....
Alabbi oldal 5. abraja errol szol:
https://www.agroinform.hu/kerteszet_szoleszet/a-dio-betegsegei-es-a-vedekezes-lehetosegei-27163-001
Istvan